Tudásunk arra szolgál, hogy fejlődjünk általa, nem arra, hogy mások felett bírálatot mondjunk!

Ha megnősülök, így élek majd a feleségemmel: 

-Minden reggel első dolgom lesz megpuszilgatni,
-Vidáman, viccelődve reggelizünk, 
-Sajnos munkába menet el kell válnunk, de alig várom már abban a pillanatban, hogy délután újra találkozzunk, és sokat gondolok rá,
-Munka után sietek haza hozzá, és átölelem,
-Ha hamarabb érek haza, elkezdem a főzéshez az előkészületeket, ha szükséges meg is főzök, és úgy várom,
-De még jobb, ha együtt főzhetünk, 
-Segítek a házimunkába, amikor csak tudok, hogy utána minél több idő jusson a közös kikapcsolódásra, 
-Rendszeresen sportolok továbbra is, hogy mindig vonzó maradjak számára, 
-Megbeszélünk mindent, a könyveket, filmeket, az életet, ami bánt bennünket, a vágyainkat, és terveinket,
-Sokat kényeztetem...... 
 

Szeréni S. Péter

 Székely Júlia megfogalmazása, rendkívül találó az emberi lélekre. Mely szerint zongorához vagyunk hasonlatosak, amelyen, ˇ"ha leütünk egy billentyűt, még fogalmunk sem lehet, a hangszerben rejlő hangzatok végtelenségéről". És az sem mindegy, ki játszik a zongorán. A legcsodálatosabb hangszer is szólhat hamisan, ha nem ért hozzá, aki odaül. A játék pedig a hangszer megismerésével kezdődik. Milyen jellegzetes, mikor egy művész, játék előtt végigsimítja a zongorát és szeretettel nézi, tudja, hogy együtt kell előadniuk valamit. A nem törődés pedig, az idővel lehangolódást eredményezhet egymásról, beporosodnak az egymáshoz vezető utak, majd elvesznek. Meglazulnak a húrok, elfoszlanak a zongorista számára. Igazi társ, akivel a legszebb szimfóniákat játszhatjuk együtt. És akivel az életünk egy igazi szimfonikus költemény. Ehhez minden nap oda kell ülnünk, a zongorához, vagy egymáshoz egy kis törődésre, hogy mindig járhatóak maradjanak az egymáshoz vezető utak. De a legcsodálatosabb virtuóz sem tud játszani olyan zongorán, melyet nem koncertre terveztek, hanem legfeljebb gyerekeknek gyakorolni. Nem képes azokra a hangokra, amelyekkel a mennyekbe repülhetnének. Az ilyen zongora nem neki való, nem fogják megérteni egymást soha, hacsak ki nem fejleszti magában azokat a lelki húrokat. 

Szeréni S. Péter

Az nem okoz gondot, ha nem egy hangszeren játszunk, attól még muzsikálhatunk közös dallamra. A baj ott szokott kezdődni, ha olyanok ragaszkodnak egymáshoz, akiknek nem közösek a kottáik. Sok szép zene van, a szimfóniáktól a könnyűzenéig, de ha egyszerre szolnak, akkor csak hangzavar és éktelen lárma. A disco lármája elnyomja a zongora szonátát. Ők soha nem értik meg egymást, és valószínűleg egy idő után úgy rendezik életüket, hogy ne kelljen sokat találkozniuk a közös lakásukban, amit egyikük sem érez otthonnak. Elbeszélnek, és elmuzsikálnak egymás mellet és el is kerülik egymást. Építhetnek közös házat, de otthont soha. Otthont azok építhetnek, akiknek közös a szimfóniájuk. Ők megértik egymás harmóniáit, és élvezik az együttlétet, hisz két hangszer ha azonos partitúrából zenél, csak erősítik egymást, és még szebben szólnak. Ismerkedésük az összehangolás, és minél jobban megismerik egymást, annál szebben játszanak együtt, annál szebb életet élnek, és egymás improvizálásait is követni tudják. 

Szeréni S. Péter

Sajnos társadalmunk nem alkalmas arra, hogy férfitársaimat bárki megtanítsa megbecsülni azt a csodát, amikor egy nő odaadja magát. Ezért nem is értékelik, hogy megkaphatnak egy nőt, akit nem érdemelnek meg. Sajnos sokan nem képesek felfogni, hogy a nő nem egy gyors (numerára) vágyik, amit ők nyújtani képesek. De ki is taníthatná meg őket erre. Valószínűleg az apának kelen sokat beszélgetni a fiával ilyen témákról, a gyerek érettségi szintjének megfelelő szinten. Persze ehhez egy értelmes apára lenne szükség, és hogy kisgyerekkortól egy őszinte kapcsolatot ápoljon a gyerekkel. És a nőknek is többre kellene értékelnie magukat egy gyors (numeránál). Hidd el, aki nem képes azt nyújtani amire vágysz, az nem érdemel meg.

Szeréni S. Péter