.jpg)
Tudásunk arra szolgál, hogy fejlődjünk általa, nem arra, hogy mások felett bírálatot mondjunk!
-Mond, bűnnek tartod, a megcsalást? Persze, jókor kérdem, mikor már nincs visszaút. Mikor már megtettük. Hogy lehetsz ennyire más? Tudod, ha ezerszer megégetnének érte, akkor sem bánnák meg egyetlen veled töltött órát sem. Olyan finom az érintésed. És nem sajnálod tőlem. Pár éve olyan jól esett volna egy picike érintés, csak egy morzsányi, hogy érezzem, nem vagyok egyedül. A férjem ott feküdt mellettem az ágyban. A lábfejemmel értem a lábához. Abban a pillanatban akkorát rúgott a lábamba, hogy utána belilult a helye. Felült az ágyba és elkezdett üvölteni, hogy hagyjam őt békén aludni. Nem is a rúgás fájt. Hanem, hogy alig ötven centire fekszik tőlem az, akivel egy életre elköteleztük magunkat egymásnak, és mégis távolabb van tőlem, mint a világ legtávolabbi pontja. A közös ágyunkban hidegebb van, mint a legészakibb tájon, ahol ember valaha járt.
Felnőtt fiam van, és mégis most kellet megismernem a testemet. Neked köszönhetem, hogy végre nőnek érzem magam. Hogy csinálod, hogy egy érintésedtől elolvadok? Olyan, mintha eddig valaki más lettem volna. Kiszabadítottad lelkem a sivárság sivatagából. Egy éve ismersz, és mindent tudsz rólam. A férjem tizenöt év alatt nem ismert meg egy szemernyit sem. Végre van értelme szép fehérneműt vennem. Te örülsz neki, megnézel benne, és a szemed ragyogásából látom, hogy jó választás volt. Azt hiszem, ennél többre nő nem vágyhat. Milyen érdekes, a legnagyobb dolgok ingyen vannak. Egy rám néző csillogó tekintet, egy lágyan simogató kéz, az édes ajkad. Mégis mennyi boldogtalan ember él, pusztán mert nem adja meg nekik az, akitől várják, aki megadhatná, aki karnyújtásnyira van tőlük. Milyen kevés kell a boldogsághoz…
Amikor a múltkor a maciparkban voltunk, emlékszel, a kisebbik fiammal, és hazafelé végig nevettünk a kocsiban, akkor éreztem, hogy igen, ilyen egy család, pedig akkor találkoztál először a fiammal. Mikor kiszálltál a kocsiból, és mi mentünk haza, a kis buta csodálkozva mondta, hogy (Nem is veszekedtetek egész úton!) Tizenkét éves, és azt hiszi, az a természetes, ha öt percig együtt van a férfi és a nő, mindig veszekedniük kell. De hát csoda ez? Eddig ezt látta!
Ölelj még magadhoz kérlek, olyan jó. Mindjárt mennem kell…
Szeréni S. Péter
Felnőtt fiam van, és mégis most kellet megismernem a testemet. Neked köszönhetem, hogy végre nőnek érzem magam. Hogy csinálod, hogy egy érintésedtől elolvadok? Olyan, mintha eddig valaki más lettem volna. Kiszabadítottad lelkem a sivárság sivatagából. Egy éve ismersz, és mindent tudsz rólam. A férjem tizenöt év alatt nem ismert meg egy szemernyit sem. Végre van értelme szép fehérneműt vennem. Te örülsz neki, megnézel benne, és a szemed ragyogásából látom, hogy jó választás volt. Azt hiszem, ennél többre nő nem vágyhat. Milyen érdekes, a legnagyobb dolgok ingyen vannak. Egy rám néző csillogó tekintet, egy lágyan simogató kéz, az édes ajkad. Mégis mennyi boldogtalan ember él, pusztán mert nem adja meg nekik az, akitől várják, aki megadhatná, aki karnyújtásnyira van tőlük. Milyen kevés kell a boldogsághoz…
Amikor a múltkor a maciparkban voltunk, emlékszel, a kisebbik fiammal, és hazafelé végig nevettünk a kocsiban, akkor éreztem, hogy igen, ilyen egy család, pedig akkor találkoztál először a fiammal. Mikor kiszálltál a kocsiból, és mi mentünk haza, a kis buta csodálkozva mondta, hogy (Nem is veszekedtetek egész úton!) Tizenkét éves, és azt hiszi, az a természetes, ha öt percig együtt van a férfi és a nő, mindig veszekedniük kell. De hát csoda ez? Eddig ezt látta!
Ölelj még magadhoz kérlek, olyan jó. Mindjárt mennem kell…
Szeréni S. Péter
