Tudásunk arra szolgál, hogy fejlődjünk általa, nem arra, hogy mások felett bírálatot mondjunk!

   Kezdjük egy első csókkal. Talán életünk első csókjával. Ártatlanok vagyunk és naivak. Bele sem gondolunk, hogy le szeretnénk-e élni az életünket azzal, akit először megcsókolunk. Valószínűleg az első csók nem is azért van, hogy annak adjuk, akit majd csak jó sokára, érett fejjel választunk. De valami belső rugó már feszít belülről, mint tavasszal a gyümölcsfák első rügyeit. Bennünk már készen áll valami, ami arra vár, hogy kibontsa virágainkat, mint napfény a bimbót. És jön egy lány, jön egy fiú, ki megcirógatja orcánk, megfogja kezünk, és mi megízleljük a csókot. Tapogatózva és kíváncsian, ajkaink éretlenül kutatják egymást, melyik pont a legfinomabb, hogy tartsuk fejünket, hogy legjobb legyen…

   Csók után sosincs mit mondani. Nincs méltó szó, mi a csókot követhetné. Kár egy méltatlan szóval kibillenni a harmonikus merengésből, mibe a csók ringatott bennünket. Csók után valami szépet kellene csodálni, egy hegytetőről a kilátást, a tengerparton a messzeséget, élvezni a csillagfényes éjszakát, egy kicsit egymás karjaiban maradni érezni egymás szívének lüktetését, mely mivégettünk ver élénkebben. Csók után némán vizsgájuk mi történt velünk, hová tűntünk el egy pillanattal elébb a másik karjai közt egy összeolvadásban, hová tűnt el minden gondolat. Csak egy "CSÓK" voltunk semmi más. Ajkunk még bizsereg, lüktet, érzi még a csók ízét.

   Életünkben sokféle csókot megízlelhetünk, olyat is, ami vonzz, hogy még többet adjunk magunkból a másiknak, és olyat is, ami zsilipeket zár le bennünk, és válaszfalakat emel. Ami sokszor megmagyarázhatatlanul sugallja az érzést, hogy többé nem akarunk a másik személyhez érni, mert mint a romlott ételtől, felfordul tőle, az érintésétől a gyomrunk, kiábrándulunk és nem tudjuk hogy miért, csak azt, hogy többet vele nem …

   A csók sohasem hazudik. Elárulja, amit érzünk a másik iránt és ahogy visszacsókolnak, az elárulja, amit a másik érez irántunk, csak figyelni kell és felismerni a jeleket. Ideális csók, amikor alkalmazkodni tudunk benne egymáshoz, odafigyelve egymásra és felmérve, hogy éppen milyen vérmérsékletű csókra szomjas a párunk. Itt igazából a nő hivatott az irányításra, a férfi pedig, mint egy radar, érzékelni hivatott, hogy lassítani igyekszik-e bennünket a nő, és arra szólítani fel, hogy (csak ennyi), vagy éppen az ellenkezője, csókban ajánlja fel a fojtatást, úgy csókol, hogy itt nem akar megállni, hanem, ha elfogadjuk, érdemesnek tart bennünket arra is, hogy egész testét a rendelkezésünkre bocsájtsa. Ha a férfi, ért ezekből a jelekből, a nő nyugodtan bízhatja rá magát. Biztos lehet benne, hogy odafigyelnek rá, és nem csak egy gyors menetet lát benne a férfi.

   Sokat elárul, hogy merre kószálnak csók közben a férfi újai, lágyan cirógatnak –e és óvatosan ismerkednek a női test finom hajlataival, értékesnek tartva a nyak nemes vonalát és vállak gyönyörű ívét, a kar lágyságát és a nő hátának minden részletét, és nem csak kiábrándítóan a melleket akarja tapizni, ami szintén az övé lehet, de odáig hosszabb út vezet. A nő melléig a vágy felkeltésének útja vezet, kacskaringósan és mellékutakon, kitalálva, megérezve, merre terelnek bennünket a nő érzései, vonzza-e kezünket, kívánja-e szánkat az intimebb erogén zónákra, meghív-e és méltatja-e a férfit bennünk arra a tiszteletre, hogy feltárja meztelen testét nekünk, meg tud-e bízni a férfiben annyira, hogy őszintén akarja ugyanazt, mint a férfi.

   A férfi tisztje, hogy erről biztosítsa a nőt. Nem szavakkal, nem győzködéssel, és nem türelmetlen önzéssel, hanem tettekkel. Türelmesen kivárva, amíg eljön az ideje. Az idő távlatából visszatekintve semmi jelentősége, hogy holnap következik be, egy hét, egy hónap vagy év múlva. Akkor kell megtörténnie, amikor mindketten elérkezettnek látja rá az időt. Kár lenne elrontani azt a spontán jött vágyat, az odaadás örömét, a türelmetlen siettetéssel, hisz amit türelemmel kivárunk, és amit önként adnak nekünk, az ezerszer többet ér, abban ezerszer több öröm rejlik.

   Egy igazán jó szeretkezésből még nehezebb az ébredés, mint a csókból. Nem lehet csak úgy felpattanni, és öltözködés közben elszaladni. A szeretkezés nem csak azt jelenti, hogy megkapom a másik ember testét, hogy kedvemet tölthetem vele, és utána megelégedve (magammal), mehetek a dolgomra… A szeretkezéssel magunkat adjuk oda, nem csak testünket, de egész lényünket, amiből már töredéknyit adtunk a csókokkal, ölelésekkel, érintésekkel, és most odaadjuk az egészet egy szerelmes, testileg-lelkileg meztelen, végtelen ölelkezésben. Legalábbis felajánljuk. És kiábrándító, mikor a lelkünk mégsem kell, csak a testünk. Mikor nem látnak bennünk mást, csak néhány kiló csinos külsővel megáldott húst, melyet szintén néhány kiló csinos külsővel megáldott hús kívánt meg. Az ilyen szeretkezés valóban nem kíván mást, mint az aktus után felöltözni és eltávozni, vagy horkolva alvásba merülni, mint azt az álatok teszik.

   De, mikor a lélek kívánja az ölelést, a lélek tüzesíti át testünket a vágytól hajtva, hogy felolvadjunk egymásban és közösen olvadjunk egybe a mindenséggel, akkor valami ott marasztal a másik ember ölelésében. Izzadt testünk nem akar elválni egymástól, kis cirógatást igényel még, apró puszikat, csókokat, így köszönve meg az élményt, melyben igazán egymáséi voltunk és maradunk is, akkor is, amikor másnap dolgozni vagyunk, csak egymásra tudunk gondolni szerelmesen… 

Szeréni S. Péter és Ti