Tudásunk arra szolgál, hogy fejlődjünk általa, nem arra, hogy mások felett bírálatot mondjunk!

A szokott stégen ültek. Nézték a vizet, a kacsákat, a nád ringását a hullámzásban.                                        

   – Azt írja Leon Uris a Megváltásban, hogy „Gyakran azzal kell töltenünk életünk második felét, hogy túltegyük magunkat az elsőn. ” –idézte Péter, akkori egyik kedvenc íróját. - De ezzel nem egészen értek egyet.                                                                                                                                                               

   –Pedig sokszor nehéz batyukat cipelünk magunkkal, - kezdte Zsuzsi elgondolkodva – tele sérelmekkel.

   –De nem kötelező a sérelmeket egy életen át dédelgetve, magunkkal cipelni. –Jelentette ki Péter.                                                                                                                                                     

   –Ez nem elhatározás kérdése, csak eluralkodik az emberen a bánat, és eszünkbe jut minden. –mondta Zsuzsi, miközben elnézegette a teljes lombozatukban pompázó fákat a túlparton, és másra terelte a beszélgetést. –Hol van Ráckevén kastély? Még nem láttam.                                                                                 

   –A főúton, Szigetszentmárton fele, megmutatom, ha akarod.                                                                            

   –Jó. Lassan indulhatunk úgyis.                                                                                                                                                                                                                                                                        

   Felmentek a meredek partoldalon az autóhoz és beültek. Végig mentek a lacházi dumaparti úton. Ráckevén átmentek a hídon, majd jobbra fordultak. Útközben beszélgettek.                                             

   –Borzalmasan sokat tud halandzsázni Véczé -kef Andrea. -  Kezdte Péter

   - Igen. - válaszolta Zsuzsi vezetés közben – Valósággal megfájdul tőle a fejem.                                                                                             

   –Ne is mond. Egyik nap mondtam neki, hogy kezdhetne már a valamit a hajával. Csak ott van a fején, mint egy odanőtt perzsamacska.                                                                                                                          

   –Ezt mondtad neki? – kérdezte Zsuzsi nevetve.                                                                                                  

   –Ezt. Szoktam neki cifrábbakat is mondani.                                                                                                         

   –Miket?                                                                                                                                                                       

   - Eszembe se jut hirtelen, miket? Mindent, ami jön. Sok mindent lehet mondani egy ilyen nagy, orrmotlan, trampli nőnek. Nekem mindig Ursula jut róla eszembe róla a Dr. Bubóból. És Ő tipikus példája szellemi értelemben az „elefánt a porcelánboltban”- esetének.                                                       

   –De akkor miből gondolja, hogy akarsz tőle valamit? –kérdezte Zsuzsi ártatlanul.                                     

   –Mit akarok? –Lepődött meg Péter.                                                                                                                       

   –Hát, Ő azt mondja mindenkinek, hogy össze akarsz vele jönni. Erről te nem tudsz?                                 

   –Nem! De, hogy gondolhat ilyeneket? Mert karonfogva sétáltam vele a temetőbe, és mert szóba állok vele?                                                                                                                                                                           

   –Nem tudom, de akkor ne mond meg neki, hogy elmondtam. –Kérte Zsuzsi.                                                      

   –Jó. Itt meg is állhatsz, megjöttünk.                                                                                                                   Zsuzsi félre ált az út mellé. Innen gyalog mentek, Péter idegenvezetett.                                                          

   –Látod, ott lenn van a Duna. Balra az a kajaktábor, ahol megálltál, az meg a gimnázium. És most fordulj meg.                                                                                                                                                         

   Ekkor értek a lépcsőhöz, mely kétoldalt fagyalsövénnyel támogatva, levezetett a Duna partra. Hátuk mögött pedig a Ráckevei Savoyai Kastély, mely most megfordulva, egyszerre tárult elébük kivilágítva a szürkületben, teljes pompájával. Péter elgondolása arról, hogyan mutassa meg a kastélyt a nőnek, tökéletesen sikerült, teljes hatásossággal, mint tán még semmi neki eddig az életben és ezután.                                                                                                                                                                         

   - Ezt direkt csináltad? - kérdezte Zsuzsi huncutul.                                                                                               

   –Mit?                                                                                                                                                                           

   - Hogy elterelted a figyelmemet, míg odaértünk, és akkor egyszerre ott volt.                                                         

   –Igen. Nem volt jó?                                                                                                                                                 

   –De, nagyon, - Sóhajtott a nő és hazavitte Pétert és Ő is haza autózott Maglódra.                                                                                                                                                                                                                          

   Péter aznap este vegyes érzelmekkel feküdt le aludni. A Zsuzsival töltött kellemes délután töltötte el megelégedettséggel, melybe belerontott a tőle halott kellemetlen értesülés Andreáról. A munkahelyi fáradalmak azonban rövid olvasás után hamar álomba ringatta.                                                             

   Zsuzsi Magánéletére nincs rálátásunk. Arról csak tőle tudunk meg néha morzsákat. Amit tudunk, hogy búcsúzás után Ő még kb. egy órát autózott, míg hazaért, a délután kellemes hangulatában. Kis kellemetlen érzés öt is csiklandozta, hogy nem épp véletlenül, elszólta magát Andreával kapcsolatban. Otthon Két gyermeke várta és Jenő a férje.                                                                                                                                                                                                                                                                                              

   Másnap Péter, Galagonya Lászlóval ment Pestre egy elhunytért, amit Taksonyba kellett kiszállítaniuk. Még dél előtt visszaértek a taksonyi temetőbe, és ott betették az élettelen testet a hűtőbe. A temetőbe találkoztak Vargánya Katalinnal, a Gyertyacsonk temetkezés taksonyi irodásával, mely iroda nemrég költözött a temetőbe.                                                                                     

   – Sikerült elintézni mindent? –kérdezte Kati.                                                                                                  

   – Itt vannak a papírok, - tolta oda a papírokat a levegőben Galagonya.                                                     

   Kati átfutotta az iratokat: halott - vizsgálati, halotti anyakönyvi kivonat, számla öltöztetésről, hűtés-tárolásról.                                                                                                                                                       

   Mikor mindennel megvoltak, és Galagonya is elhallgatott egy lélegzetvételnyi időre, Péter megkérdezte Katit:                                                                                                                                                  

   - Andi tényleg azt terjeszti, hogy akarok tőle valamit?                                                                                      Kati egy pillanatig habozott, hogy robbantson e bombát, végül megszólalt.                                                

  – Én nem mondok semmit, ez a ti dolgotok. – jelentette ki, de arcára mintha ez lett volna írva,”Szívesen elmondok én mindent arról a pletykafészekről.”                                                                    

   – Ne szórakozz, ez komoly dolog, és ha a Feri fülébe jut? – fontoskodott Galagonya.                            

   – Ne félj, neki is mondja, - ismerte be Kati, hogy mindent tud.                                                                      

   –De miért beszél ilyen ostobaságokat? –kérdezte Péter. – Hát mit vártál, - lépett komolyan, számon kérően Kati, Péterhez. – ha szerelmes verseket írogatsz neki?                                                                      

   –Milyen verset? – háborodott fel Péter.                                                                                                                    

   – Én nem láttam, - visszakozott Kati.                                                                                                                   

   –Azt nem neki írtam, - jutott valami Péter eszébe, - azt ott írtam egyszer Szigethalmon Ő meg elkérte, hogy megtartsa. Én már el is felejtettem.                                                                                                         

   – Meg a pornófilmek, amiket hozol neki, és megbeszélitek. - vágta ki Kati.                                                               

   – Azt hozok Csücsök Andrásnak is, és tőle sem akarok semmit. – védekezett Péter csodálkozva, hogy Kati mindent tud. Most tapasztalta először a saját bőrén, Andrea mérhetetlen pletykás voltát. Eddig is tudta, hogy be nem áll a nő szája, folyton hadarja a sületlen történeteit és buta megállapításait. Ha egyedül van, akkor telefonon fáraszt valakit, hisz a Gyertyacsonkosok ingyen beszélnek egymás között. És az irodában rá is érnek a lányok egész nap cseverészni.                                                                                                                                                                                                                                           

   Délután Szigethalomra mentek ravatalozni, majd temetni, Ahol Véczé - kef Andrea volt az irodán. Urnás temetés volt. Akkor még megvolt a régi ravatalozó, mely egy felszeletelt piramis egy nyolcadára emlékeztetett. Kipakolták a ravatalozó előtti betonplaccra a kinti kellékeket, szőnyeget, asztalt, a négy kandelábert. Kisöpörtek, elpakolták a kevés koszorút, melyet a virágosok már kihoztak a temetésre. Galagonya nagy műgonddal még egyszer megfogott mindent, és gondterhes arccal mindent odébb tolt egy-egy centivel.                                                                                                                                                            

   Anditól elkérték az urnát, a hamvakat, a fejfát és kérték, mutassa meg a sírhelyet. Péter, ha lehetett most nem szólt Andreához, de ezt a nő még észre sem vette. Az elhunyt családjáról magyarázott valamit. Péter indulatosa, és Andrea mondókáját unva, rá oda se figyelve kiásta az urnasírgödröt.                                                                                                                                              

   Galagonya most eltűnt valahová, nehogy ásnia kelljen. Péter hamar végzett. A sírnál hagyta a lapátot a temetésre és Galagonyának a gereblyét. Andreának lassan feltűnt, hogy Péter nem igen szól hozzá, ha mégis, akkor is kelletlenül. Faggatja mi baja, de Péter csak ennyit mond:                           

   - Az, hogy folyton pletykálsz, és hülyeségeket beszélsz.                                                                                

 - Én? Hát mért tenném? –Csattant fel a rikácsolás.                                                                             

   Közben megérkezett Zsuzsi is, Ő fogja a halotti beszédet tartani, mint polgári búcsúztató. Az irodába kávézgatott a két nő, Péter néha bement ezért –azért, hogy lássa Zsuzsit. Andrea ilyenkor megjegyzéseket tesz, hogy védekezzen és elhárítsa a még nem is ismert vádakat.                                       

   - Jaj, haragszik rám a Petike. Igazán nem tudom, mi oka lehet rá? – sopánkodja.                                     

   – Tudod te azt, de ha nem, akkor gondolkozz rajta. - És amint ezt mondta Péter, már közben kezdte mókásnak látni a kialakulóban lévő helyzetet.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                          

   Péter tudta, hogy sok vaj van Andrea füle mögött. Hogy Zsuzsi azt hiszi, csak arról van szó, amit Ő mondott neki. Tudta, ha beszélni fog Andrea Katival, Kati azt fogja mondani, hogy biztosan Galagonya mondott neki valamit. Galagonya pedig csak a taksonyi beszélgetésről tudott.              

   Már csak tíz perc volt temetésig, a hangulat a pattanásig feszült. Kevesen jöttek a temetésre. Andrea, Zsuzsi, Galagonya és Péter a ravatalozó előtti padokon ülnek. Ekkor Andrea, vesztére Galagonyától kérdi:                                                                                                                                                

   - Te nem tudod, mi baja velem Petikének?                                                                                                       

   - De tudom, mert ott voltam! - jelentette ki diadalmasan odavágva Galagonya.                                

   Zsuzsi szeme kikerekedett, feje enyhén oldalra billent. Elcsodálkozott. Mintha ezt gondolná  : „Hová bújhatott? A hátsó ülésre, vagy a csomagtartóba?  ”                                                                               Péter már nem tudta, mi lesz a végkifejlet, megpróbálta Galagonyát elrángatni, hogy elkezdjék kihordani a ravatalozóból a koszorúkat és az urnát.                                                                                       

   – Akkor mondjad. – szólította fel Andrea elhaló hangon, mintha azt kérné „el ne mond!”               Zsuzsi már nem is tudta hol van, csak egy gombócot érzett a gyomra helyén. – Ne rángass – mondta Galagonya, Péternek, - a levél, hogy azt mondtad neked írta Peti a levelet.                                             

   – Milyen levelet? – nézett Andrea.                                                                                                                     

   – A verset, amit az irodában írtam! – igazította ki Péter.                                                                                

   – Hát én nem. Ki mondta? Én nem mondtam. – kezdte sopánkodva a vádlott.                                        

   A két férfi megkezdte kihordani a koszorúkat, e közben Péter alig bírt magával a szituáció komikusságától. Andrea még magyarázott Zsuzsinak. Zsuzsi pedig csak ült, mint aki már beletörődött, hogy elgázolja a vonat, de az mégis elrobog a mellette lévő vágányon.           

Szeréni S. Péter