Tudásunk arra szolgál, hogy fejlődjünk általa, nem arra, hogy mások felett bírálatot mondjunk!

   Halálom legyen ünnep, akár holnap, akár évtizedek múlva történik. Halálomon ne bánkódjék senki, hisz szentebb és felemelőbb nem történhet senkivel, minthogy meghaljon. Meghal, leáll a test, megáll a szívverés, nem lüktetnek már az erek, nem kering a véráram. Feloszlik lassan lényemnek az a része, amely igazából sosem voltam én, legfeljebb ideig-óráig képzeltem magam annak a személynek, akit a nevemen ismertek az emberek, és kevertek ők is össze vele.

   A temetésemen töröld le könnyed, és virágra se költsd a pénzed, nekem már nincs szükségem rá, sem drága síremlékre.

   Meghalni annak szellemében, hogy a halál nem fáj, nem rossz és nem történik vele semmi végleges és semmi végzetes. Ha hiszünk bármiben is, aki őszintén és becsülettel élt, annak semmi félnivalója nincs sem itt a földön, sem halála után, bármi is várja odaát.

   Életem legszentebb célja, a halálos ágyamon mosollyal ajkamon megígértetni a körülöttem szomorkodókkal, hogy a bánatot felejtsék el. Halálommal nem történik semmi, hisz meg sem halok, mert nem létezik halál, nem hiszek a halálban és a halál hatalmában. Csak búcsút intek nektek, ideiglenes és rövid időre szóló búcsút. Hisz mi egy emberélet? Semmi! Teszünk-veszünk ezt, azt és már el is szaladt. Jöttök ti is, de gyertek bátran. Ne gondoljatok semmi rosszat, hisz egy megértő és mindig szerető atyához térünk haza, kinél megpihenni jó, és öröm.

   Halálom is olyan, mint életem volt, könnyű és derűs. Az életben nem érdemes bosszúsággal foglalkozni, csakis olyannal, ami építi a lelket. Amely épít és fejleszt. Amitől megértünk dolgokat, ami felnyitja a szemünket. Ami rányitja az szemünket Istenre. Olvasni sokat és hallgatni Isten-ihletett zenét. Ilyen nincs olyan sok, mint gondolnánk, de nem műfajtól függ, hanem attól, hogy a zeneszerző mennyire áll közel Istenhez.

   Segítsetek elfelednem nevem, az nevem, amivel most ismertek, hiszen ezt csak gyermekkoromban aggatták rám, és csak megromló, földi testemmel egyidős. Lelkem egyidős a teremtéssel és több testet és nevet elhasznált évezredek alatt. Ne emlékezzetek hát nevem alapján rám sem alakomat felidézve, hisz ezeket csak arasznyi ideig használtam. Emlékezzetek rám az érzés alapján, amit éreztetek, ha a közelemben voltatok. Emlékezzetek múlhatatlan pillanatokra, amikor egymás szemébe néztünk, talán először e földi életben, de mégis ismerősnek tűnt, mert előző életek tucatjaiban futottunk már össze, és kedveltük, vagy gyűlöltük egymást. Voltunk barátok és ellenségek, éltünk békében vagy harcban, de mindig sorsot és karmát teremtettünk magunknak egymással.

   Ne sirass hát, hisz még egyikünk sem világosodott meg annyira, hogy nem találkozzunk újra itt a sárban, hogy kinek a lábára léptem, ő is az enyémre léphessen, hogy ki csalódást okozott, annak meg tudjak bocsájtani. Leghőbb vágyam, hogy kinek bosszúságot és bánatot okoztam, az mindenki meg tudja rajtam bosszulni, aki nem tud, anélkül megbocsájtani. És aki nekem okozott bosszúságot, az tuja, hogy megbocsájtottam már abban a pillanatban, és tudja, hogy nem kívánok bosszút, felejtsük el, örökre. Így tudok és akarok elsimítani minden földhöz kötő láncot, elengedni és eloldani mindent, ami vissza ránt életekre, és nem kívánok újabb köteleket csomózni, nem akarom ismét az évezredes hibákat elkövetni, miket követünk el újra és újra mi a gyermekeink, unokáink és ismét mi.

   Ne is gyere a síromhoz, itt csak 80 kg. hús és csont oszlik és keveredik a földdel az örök körforgás jegyében és lesz testemből szerves táplálék a növényeknek, gazdagítva így a földi életet. Testemet visszaadom boldogan, ahonnan vétetett, port a pornak. Lelkemet pedig szintén, ahonnan vétetett, lelkemet a Léleknek, Istennek, mely a másik örök körforgás, ahonnan születnek az új életek és térnek vissza ismét.

   Ne gondold hát, hogy akit elveszítettél, azt örökre elveszítetted. Nem veszíthetsz el sem engem, sem senkit. Ezt, ha meg is érti az ember, sokáig mégsem tudja. Érti az ember, de ameddig csak az eszével, addig nem tudja igazán. Csak mikor a szívével is tudja valaki, érzi, hogy nincs igazán veszteni való, sem pénz, sem értéktárgy, sem a legértékesebb, az emberi kapcsolatokat sem lehet örökre elveszteni, csak akkor tudjuk ezt igazán. Addig sűrűn elfelejtjük mikor elvesztünk valakit vagy valamit. És mikor minket fenyeget a halál veszélye, akkor feledhetjük el a legkönnyebben, hogy tulajdonképpen nincs mit veszítenünk, hisz mindig, minden folytatódik. Itt, nincs vége felírat, nincs finálé és nincs örök elválás.

Ne sirass hát. 

Szeréni S. Péter