Néha bántjuk egymást, akkor is, ha nem akarjuk. Olykor csak szeretni akarja egymást két ember, és mégis megbántják egymást. Magunkkal akkor élhetünk harmóniában, ha figyelünk magunkra, felismerjük hibáinkat, elfogadjuk azt, és megtanulunk velük élni, és idővel talán kiküszöbölhetünk jó-néhány hibánkat.

   Ha az életünkhöz egy társ is csatlakozik, akiben valamiért rokonlélekre találunk, és úgy érezzük, igen, Ő az, akivel többek lehetünk, akivel az élet ajándékoz bennünket és egyben teszi próbára, megérdemeljük-e Őt és tudjuk-e becsülni annyira, amennyire egy társ megérdemli, akkor megtanulhatjuk az elfogadást nem csak magunkkal szemben gyakorolni, hanem egy általunk fontosnak tartott személlyel szemben is.

   Az ismerkedés nem annyiból áll, hogy megismerjük egymás múltját, és azokat a sztorikat, amelyek fontosak a másiknak, sem annyiból, hogy megismerjük valamilyen szinten az egymáshoz tartozó személyeket (szülők, testvérek, barátok). Egymás megismerésének legfontosabb mozzanata az, hogy megértsük egymást úgy, ahogyan vagyunk. Hogy a kimondott szónak ne adjunk olyan plusz jelentőséget, amely nem volt benne a kimondás pillanatában, ne akarjunk ráhúzni valamit, amit a kimondó nem gondolt, amikor a mondat elhangzott, és ezáltal ne keressünk okot a nézeteltérésre. Figyelve ismerjük meg egymást. Nem vagyunk tökéletesek, és szavaink sem tudják mindig tükrözni tisztán azt, amit mondani akarunk, nem mindig tudjuk kifejezni érzelmeinket és gondolatainkat.

   Néha olyanok vagyunk, mint ezek a kütyük, amelyek beszivárogtak az életünkbe. Időnként lefagyunk, elmegy a térerő, lemerül az aksi, és olyankor nem mindig tudunk felelősséget vállalni azért, hogy minden szó és minden tett szalonképes legyen. És itt nem is kell gondolni durva szavakra vagy tettekre. Egyszerűen csak nem mindig tudjuk úgy kifejezni magunkat, akár szavakkal, akár szavak nélkül, hogy az a társunknak megfeleljen.

   Szóval azt értem most megismerésnek, hogy megismerem a társam ilyen áramszüneteit, amikor nem tiszta az adás, amikor valami sistergés és zúgás keveredik a sugárzó és vevő készülék között az éterbe. És ilyenkor ne támadást véljünk felfedezni és ne viszonttámadásba bocsátkozzunk, hanem próbáljuk megérteni, hogy talán ezt a beszélgetést nem most kell folytatni, vagy ha oly jelentéktelen a téma, felismerni, hogy nincs semmi jelentősége a véleménykülönbségnek.

   Elkerülhetetlen, hogy néha súrlódjunk, de ha tanulunk belőle, akkor ez egyben összecsiszolódás is lesz, ami által jobban megérthetjük egymást. Minél inkább összecsiszolódunk, annál értékesebbek leszünk egymásnak, hisz minden csiszolt oldalnak ára volt valamilyen megértés, megismerés. Létezik az-az ember, kit megéri ennyire megismerni, akivel az összkép sokkal szebb, minthogy a kezdeti félreértések eltudnák rontani a bimbódzó kapcsolatot. 

Szeréni S. Péter