Születésünkkel kezdődik. Nem mondom, hogy üres merevlemezzel érkezünk, de mindenesetre, többszörösen újraírhatóval. Bele csöppenünk egy környezetbe, ami hosszú évekre, sokszor egy életre meghatározza nézeteinket, vallásunkat, erkölcsi felfogásunkat, véleményalkotási készségünket.

   Kapunk egy hovatartozási kódot, esetünkben egy magyarságot, múlttal, történelemmel, himnusszal, amik mellé erős érzelmeket is társítanak, hisz a miénk. És tudjuk, hogy a mi apukánk a legerősebb, a mi anyukánk a legszebb, a mi hazánk a legártatlanabb.

   Megkeresztelnek, kapunk egy hitet, megtanítanak egy vallás alapjaira. Látunk példákat, szülőkét, testvérekét, ismerősökét. Később még több példával szembesülünk, amiknek a javát nem példának fogjuk már látni, hanem követhetetlen és értelmetlenül idegen felfogásnak, hisz más, mint amit eddig ismertünk.

   Rájövünk, hogy a szavak nem mindenkinek ugyanazt jelentik. Látjuk, hogy az érzelmek sokszor hamisak. A szavak ritkán fedik a tetteket, és a tettek sokszor ellentétesek a megvallott érzelmekkel. Rájövünk, mekkora csalások vesznek bennünket körül, hogy sokszor mi magunk is érdekek eszközei vagyunk.

   Ilyenkor érdemes önvizsgálatot tartani. Mennyire vagyunk mi is megfertőzve a sok hamissággal? Tudunk-e még igazul élni?

   Hogy mennyire ragadós a példa, vagy inkább taszító, az sokszor azon múlik, mennyire hiteles. Hogy mennyire akarják ránk erőltetni, mert ami erőszak, annak inkább ellenáll az emberi gondolkodás.

   Elég meghatározó a testvéreink beállítódottsága is, hogy melyik oldalra álltak már előzőleg, hiszen nagyon sokszor, ha az egyik testvér veszi magára a (jó gyerek) szerepkört, akkor a másiknak a (lázadó) szerep jut, mit készséggel fel is vesz. Vagy éppen fordítva. Valamiért ritkán akarunk olyanok lenni, mint a testvéreink, vagy nem is tudunk, ezért teljesen ellentétes utat választunk.

   Ezek a magunkra osztott, és mások által ránk osztott szerepek életünk meghatározó kiinduló pontjává válik. Ezeken keresztül szemléljük a világot, innen ered és ez befolyásolja igazságérzetünket, ezeken keresztül szűrődik véleményünk, határozódik meg álláspontunk.

   Ritkán lehet együttérző és belátó az, aki nem gondol soha arra, hogy nem is olyan fix és rendíthetetlen a személyiség, hogy nem is olyan erős kötelék köt bennünket mindahhoz, amit gondolunk a világról.

   Azt hiszem, idővel mindenkinek el kell gondolkodnia azon, hogy miért is szeret dolgokat, és másokat kevésbé, mi befolyásolja ezekben. Miért érez bizonyos dolgokkal szemben úgy, ahogy, és miért vannak dolgokról olyan eltántoríthatatlan véleménye. Netán ezt kapta, vagy dacból jutott ide? Máshogy nem is lehetne? Talán bizonyos időnként mindent újra kellene értékelni, hátha jobban megvizsgálva a dolgokat, már nem is azt gondoljuk, érezzük, csak még nem jöttünk rá.

   Felnőtt fejjel már több fáradtságba kerül és nehezebb, de a program mindig újra írható, ha valamely ponton hibát vélünk felfedezni. Tulajdonképpen minden agymosás, minden képes bennünket befolyásolni, mindenhonnan törekednek is rá, hogy befolyásolják gondolatainkat, érzelmeinket. Akkor miért nem vesszük mi magunk kezünkbe ezt a műveletet, és programozzuk magunkat igazán örök érvényű értékekre?

Szeréni S. Péter