Az ember, csak a saját életét élheti. És csak a sajátját is éli, akár tud rólla, akár nem, akár elfogadja, akár nem. Mert csak az van, amit élünk, és csak azt élhetjük, ami van, és adott  pillanatban nem is lehetne másképpen, mint ahogyan van, mivel életünk vektora az adott pontra mutat, és nem máshová.

   Csak a van, van és semmi más, és csak azaz élet, amit élni tudunk, amit határaink és körülményeink engednek, amit fel tudunk fogni, és amit meg tudunk érteni. Ezért ezek a gondolatok is csak azoknak lesznek életszerűek, akik készen állnak a befogadásukra.

   Nem szeretem, amikor a spiritualitást, vagy pozitív gondolkodást vigasznak tekintik, mert nem az. Akinek valóban vérévé váltak ezek, annak ez a racionalitás, és a hagyományos sopánkodó életmód, amit sokan folytatnak, a terhére van, de megérti, hisz talán maga is azon az úton járt.

   Szóval, még ha úgy is érzi valaki, hogy mártír életet él, és feláldozta életét másokért, akkor is az a saját élete. Ezt választotta, ezt kell élnie, vagy ezen kell változtatnia. Az élet minősége sohasem attól függ, hogy milyen életet élünk, hanem attól, hogy azt hogyan éljük meg. Egy mozgássérült élete lehet sokkal jobb, értékesebb, mint egy olimpiai bajnoké, ha a dolgokat tudja a helyén kezelni. Mint ahogyan a szabadság sem attól értékes, hogy nem kötődünk senkihez, mert egy családjáért élő ember is lehet ugyanolyan szabad, mint egy független, ha nem kényszert érez helyzetében, hanem azt, hogy helyzetét maga teremtett.

   Élni, csak azt lehet, ami van. Változtatni és újra kezdeni mindig lehet, ábrándozni is erről, de a jelent mégis mindig el kell fogadni, mert épp azaz élet. Épp azt éljük.

   Talán mindig van valami, amiről le kell mondanunk, amit fel kell áldoznunk. Nincs 100% -os élet, mert nem fér, és nem férhet bele minden. Mindig van valami, amit cserébe oda kell adnunk a jelenért. A meg nem élt dolgokat odaadjuk az éppen megélt dolgokért, és van mikor a már megélt dolgokat odaadjuk a jövő ígéretéért, és csak utólag tudhatjuk meg, nyertünk-e, vagy vesztettünk.

   Csak egyet ne felejtsünk el soha, a rossz dolgokkal sokszor többet gazdagodunk, mint a jókkal. A rossz és rosszul végződő kapcsolatok egy kicsit tanító mestereink is lehetnek, hogy a következőben, amit már nem szeretnénk elrontani, jobban csinálhassuk. Elpazarolt idő nem létezik, ha tanulunk belőle. Mikor benne vagyunk, sokszor csak egy végtelen lidércnyomásnak tűnik, de egyszer véget ér, egy idő múlva egészen más szemmel nézhetjük, az idő távlatából megláthatunk dolgokat, amit addig nem láthattunk, mert benne voltunk.

   És hogy mi a helyzet, az életen át tartó mártíromsággal? Nos egyszer az életünk is véget ér, és kilépve testünkből, végignézhetünk élútunkon, és eldönthetjük, meg vagyunk-e vele elégedve?.

   Aki feláldozza magát másokért, (Legalábbis aki ezt érzi magáról!) vajon nem azért teszi-e, mert nem tud mást kezdeni az életével? Nem lehet, hogy így védi meg magát azoktól a csalódásoktól és sérülésektől, amit egy saját magáért való életben érhetnék?

   Bizonyára sokkal több variáció és lehetőség van annál, amit én itt most el tudok képzelni, bizonyára ezer és ezer mozgatórugója van életünknek, és ahányan vagyunk, annyi sors és karma, amit végig kell csinálnunk, ezért nem ítélhetjük el egymást, nem nézhetjük le, és nem érezhetjük magunkat különbnek másoknál, csak mert másképpen élünk és másképpen gondolkodunk.

   Csak éljünk, és éljük az életünket legjobb belátásunk szerint, és hagyjuk, hogy mások is ezt tegyék, hagyjuk, hogy mások is éljék életüket saját belátásuk szerint. Ez a legtöbb, amit egymásért tehetünk. És ha megértünk a változásra, ha eljött a továbblépés ideje, akkor menjünk, nem féljünk átértékelni életünket, és ne nehezítsük ezt meg másoknak se.

   Mindebből mi a mondanivaló? Talán az, hogy valamiről mindenki lemond, a lényeg csak az, hogy ezt hogyan éljük meg. Az önző lemond az önzetlenségről, a magát feláldozni nem hajlandó, feláldozza a benne rejlő mártíromságot, a mártír feláldozza a saját életét, az önzetlen elnyomja az önző oldalát. Vagy senki nem áldoz fel semmit, csak éli, amit élnie kell? Ezt  mindenki döntse el maga. Sokan vagyunk, sokféle életúttal, sokféle előzményekkel, és ezeket mindenki csak a saját módján tudja megélni és lereagálni. A lényeg csak az, hogy ameddig benne vagyunk egy helyzetben, addig nincs más, amiről lemaradunk, esetleg pont arról maradunk le, amiben benne vagyunk, mert nem tudjuk megélni, amiért egy nem létező életre koncentrálunk, ezért elhúzódhat az, amiből kikívánkozunk.

Szeréni S. Péter

                                                                                                                                                            2015.08.12.